Type

Database

Creator

Date

Thumbnail

Search results

21,196 records were found.

Válogatás a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem DLA programján készített tanulmányokból 2004?2006. A kötet címe ? A dolgok rendje ? éppen arra az alapvető igényre utal, amely az átalakulás közepette az alkotni vágyó embert kompetencia-tudattal ruházza fel: hogy képes legyen felismerni a világ belső, rejtett struktúráját, és hite szerint a megfelelő pontokon beavatkozni, kétségbe vonni vagy éppen átalakítani. A fejezetek egymásutánja az átfogóbb, fajsúlyosabb és nagyobb léptékű témákat feldolgozó írásoktól konkrétabb és tünékenyebb jelenségeket tárgyaló dolgozatokig követi sorra az iparművészet néhány ágának egy-egy szeletét.
A 34 európai országban tevékenykedő 38 lízingszövetség összesített adatai szerint az utóbbi időben mintegy évi 50 milliárd euróval növekedett a lízingbe adott eszközök értéke. A nemzeti lízingszövetségek ernyőszervezeteként működő Leaseurope adatai szerint 2006-ban gyakorlatilag 300 milliárd eurót tett ki az új üzletek mögött lévő eszközök értéke. Ebből 100 milliárd euró jut a személyautókra, de már az ingatlanok értéke is megközelíti az 50 milliárdot, igaz ez utóbbi csoportban nem lakások, hanem ipari, logisztikai létesítmények, irodák és szállodák találhatók. Fenti adatokból is látszik, hogy a lízingszerződések népszerűsége töretlen, ám nem árt a számok és a konstrukció #mögé# nézni. Ahhoz, hogy ki-ki eldönthesse, hogy a #pénz nélküli# vásárláshoz hitelt vagy egy lízingkonstrukciót vegyen-e igénybe, érdemes tájékozódni, ehhez nyújt s...
A könyv világos, áttekinthető tagolásban, logikus sorrendben követi az adott országra vagy városra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat, majd történelmi áttekintést olvashatunk. Felsorolja a legfontosabb ünnepeket, az étkezési szokásokat, a vásárlási lehetőségeket végül a látnivalók, ajánlott kirándulások, kipróbált szállodák és éttermek következnek. Mini szótár, fontos helyi információk és a praktikus tanácsok után kétnyelvű étlap és profi térképek zárják a könyvet.A szerzők minden esetben az adott hely kiváló ismerői: érezni lehet, hogy valóban ott jártak, kipróbálták azt amiről írnak, egyúttal felhívják az olvasó - utazó figyelmét: milyen kiszolgálásra, milyen választékra, hangulatra számíthat az adott helyen. Ezek az úgynevezett "biztos tippek". A szállodák, éttermek, szórakozó és bevásárló helyek felsorolásánál nemcsak a pontos cím...
Az egyiptomi királynék és uralkodónôk lebilincselô története három évezreden ível át az archaikus kortól Kleopátra i. e. 30-ban elkövetett öngyilkosságáig. Az Egyiptomi királynôk krónikája bemutatja a nôk különleges szerepét az ókori egyiptomi társadalomban, és sorra veszi az összes királyné életrajzát. Bôséges képanyag, családfák, adattáblák, kronológiai táblák és az egyiptomi kultúra sajátosságait ­ a parókaviselettôl a gyermekszülésig ­ megvilágító írások segítik az eligazodást az egyiptomi kultúrában. Az egyiptomi királynék gondoskodó feleségek és édesanyák voltak, de dinasztikus válság idején elvárták tôlük férjük helyettesítését. A királyné idônként maga állt a hadsereg élére, vagy kormányozta az országot kiskorú fia helyett. Alkalmasabb király híján elôfordult, hogy a dinasztia egyik befolyásos nôtagja magához ragadta a hatalmat...
E könyvben emelkedett égi mesterek új, könnyen érthető szempontból mutatják be a 2012-ig tartó nagy spirituális átalakulás kozmikus okát, folyamatát és lehetséges kimenetelét. Részletesen leírják azt a szétválasztási folyamatot, amely már javában zajlik, és a Föld új állapotát, amely a felemelkedett lelkekre vár. Világos magyarázatokat adnak a párhuzamos dimenziókra, az idő és a tudat kapcsolatára, és a finomanyagi test kialakulására. A fejlődni vágyókat konkrét gyakorlati tanácsokkal látják el a hétköznapokban felmerülő lelki-szellemi próbák kiállásához. Lélekhez szóló tanításaik, szeretetteljes, tiszta szellemiségű üzeneteik reális képet adnak a felemelkedés globális folyamatáról és bátorságot, reményt sugároznak minden felfelé törekvő lélekbe.
Dina Rubina, napjaink egyik legismertebb Izraelben élő orosz írója.A kötet, amelyet kezében tart aolvasó, az író egy kisregényét és három korai elbeszélését tartalmazza.Rubina prózájának erőssége a párbeszédek mögött, a gesztusnyelvben megelevenedő lelki folyamatok pontos érzékeltetése. Az elsőnek könnyednek tűnő szövegek alapvető fontosságú kérdéseket vetnek fel a művészetről, a gyermeki énkeresésről, az emberi kapcsolatok értékéről és helyrehozhatatlan kisiklásairól. Teszi ezt finom humorral és hagyományos próza keretein belül. Rubina nem ítélkezik, csak megmutatja az egymás mellett élő igazságok létjogosultságát.A Felső-Maszlovkán egy idős szobrásznő és egy fiatal színikritikus rendhagyó kapcsolatát írja le mélységes emberismerettel és humorral. A Kettős családi név egy apa megrendítő története, aki saját gyermekeként neveli hűtlen ...
Legalább tízévnyi előkészület és vonatkozó tanulmányok előzték meg a szerző 2004-ben megvalósított két hónapos indiai útját, amelynek naplószerű lenyomata a megjelent kötet. Horváth Róbert könyve - az előszóban megfogalmazott szándéka szerint - egyfajta spontán bevezetést képez a hindu szellemi hagyományba. Olyan hindu alapfogalmak történetéről és mai alkalmazásáról olvashatunk, mint a különböző testek: én-test, test-én boldogságból álló test, oksági test, valamint a teljes tudás, a nem-tudás stb. A feljegyzéseket az indiai benyomások tanulmányértékű összegzése, vallásfilozófiai elmélkedés, a Nyugat és Kelet filozófiájának összevetése követi. A bőséges jegyzetanyagot a könyvben használt idegen kifejezések tudományos magyarázata követi, majd a fekete-fehér képek jegyzéke után az ajánlott irodalom listája ad lehetőséget a hindu szellemi ...
Három hónap kitartás, és a siker látványos!A szétválasztó diéta segítségével valóban jelentős karcsúsodás érhető el, a szakértők szerint jo-jo effektus nélkül. Vagyis a leadott kilók, később nem rakódnak vissza. Ahhoz, hogy a fogyás alatti időszak minél könnyebben elviselhető legyen, igyekeztünk nagyon sok változatos receptet összeállítani, és azokat kívánatos ételmodellekkel megjeleníteni. A diéta időtartama alatt ügyelni kell arra, hogy az étkezés minden alkalommal élvezetet nyújtson, így a szebb vonalakat szinte szenvedés nélkül lehet elérni. A fejezetekben található recepteken kívül, egyszerűbb, főzőcskét nem igénylő ebéd vagy vacsora is fogyasztható. (Ilyen lehet a szénhidrát nap vacsorájára, például a csökkentett zsírtartalmú popcorn vagy kacsazsírral vékonyan megkent zsemle paprikával. Fehérje napon a fűszeres túró sajttal, ubor...
Maszako Owada erős egyéniségű, céltudatos nőként és diplomataként került be a japán császári családba. A trónörökös szépséges felesége azonnal felborította a hagyományokhoz hű udvar életét, elhívatott követők és bosszúszomjas ellenségek gyűltek köré, mind a politikai elit, mind a köznép köréből. Hercegnőként is folytatta hazája szolgálatát, ám azzal, hogy elfogadta Naruhito házassági ajánlatát, megpecsételődött a sorsa: a császári udvar elviselhetetlen nyomására kénytelen volt feladni karrierjét, álmait, és – ami még rosszabb – személyes életét is.A világ legősibb uralkodó családjában Maszakónak fiú utódot kellett volna szülnie, csakhogy a hercegnő évekig meddőnek bizonyult, végül egy leánygyermeket szült. Maszako a megaláztatásokba belebetegedett, és akárcsak Diana hercegnő, ő is kiutat keresett szorult helyzetéből…A világszerte nagy ...
Orkok! Orkok! Orkok! Grooms gyalázatos népsége. Életük rövid, ám lángoló. Worluk összes népe közül ők a legszívósabbak, a legigénytelenebbek, a legtermékenyebbek. Ha kell, szemetet zabálnak, rothadó húst, vagy ha a szükség kívánja, saját fajtájukat falják fel. Erősek, bátrak, kíméletlenek, elnyűhetetlenek. Istenük azt mondta nekik: "sokasodjatok, erősödjetek és készüljetek, hamarosan tiétek lesz e világ". És ők készen állnak. Várnak. Alattomosan. Akár a prédára leső farkasok. John Caldwell címadó regényével együtt épp egy tucat izgalmas, fordulatos fantasy történetet olvashatunk e kötetben az ifjú Skandar Graunról, a költő Sánta Barghúlról, a kalóz Ordas Ölekről, a rab-szolgakereskedő Sápadtszemű Rajidról meg a többiekről - a zord ork létről, a Káosz Világáról.
Want to know more?If you want to know more about this cutting edge product, or schedule a demonstration on your own organisation, please feel free to contact us or read the available documentation at http://www.keep.pt/produtos/retrievo/?lang=en